Ha valaki szereti a filmeket, sorozatokat, a nosztalgiát, a szarkasztikus (és néha over-the-top) humort és kellő angoltudást birtokában van, az rossz ember nem lehet, illetve kötelező (meg)ismernie a Nostalgia Critic-et és lelkes kis csapatát. A Nostalgia Critic nem más, mint Doug Walker egyik fiktív karaktere, aki hetente egyszer (általában szerdánként) elővesz a polcról egy régi gyerekkori klasszikust – legyen az animációs film, családi vígjáték, videójáték feldolgozás vagy csak korszakos etalon – és közel 20 percben úgy mutatja be az adott alkotást, hogy rávilágít az összes olyan hibára és logikátlanságra, amire akkoriban aligha figyeltünk fel, legalábbis nem ennyire koncepciózusan.
Az egész videóblogot – mert, hogy arról beszélünk – leginkább egy sitcomhoz vagy vígjátéksorozathoz tudnám hasonlítani, hiszen amellett, hogy heti 20 percben jelentkezik, még veszettül vicces is. Sikere szerintem abban rejlik, hogy úgy mutatja be a régi filmeket, hogy azok is, akik még csak nem is hallottak róluk, végigkövethetik simán a történetet, miközben jobban szórakoznak, mint a legtöbb egészestés agymosó-vígjátékon. Doug emellett elég jó színész is – bár ha egyetlen negatív kritikával kéne illetnem a produkcióját, akkor az az lenne, hogy néha túljátssza a szerepét – ami ugye szükséges az igazán jó szarkasztikus és cinikus poénokhoz. Tesztvideónak nézzétek meg a Pokemon Movie-t, mert ezt garantáltan nem látta senki (aki igen, az jelentkezzen, és magam ásom el), és mégis élvezhető a review-ja:
A Nostalgia Critic videóknak a http://thatguywiththeglasses.com ad otthont, ahol baromi nagy csapat gyűlt már össze, akik különböző területeken ügyködnek, így például a fantasy-, a képregény- és a videójátékőrültek is megtalálhatják a saját rovatukat, amiket hasonlóan vicces arcok visznek. Természetesen maga a Nostalgia Critic részleg is szélesedik az évek során, hiszem már több, mint 200 videót postoltak ki, köztük Top11-es listákkal (bár ezek közel sem annyira a vicces kategóriába tartoznak, inkább csak érdekesek és informatívak), illetve régi és új klasszikusok összehasonlítgatásával (pl a régi és új Batman filmeket, vagy a Gyűrűk Ura trilógiát az animációs verzióval).
Mint említettem, a honlapon rengeteg videoblog és rovat található, hiszen Doug-nak és társainak vannak más projectjei is, pl a 5 second movies, ahol 5 (néha valamivel több) másodpercben foglal össze híres filmeket, vagy a Bum Reviews, ahol egy hajléktalan bőrébe bújva istenít fel minden újonnan bemutatott blockbuster filmet, néhányat azért, mert valóban megérdemlik, néhányat pedig amolyan multiplexes, tahós, görbetükrös stílusban. Segítői közül szintén a filmes vonalon mozgó Nostalgia Chick-et, azaz Lindsay Ellis-t tudom ajánlani, aki eredetileg hasonló stílusban figurázott ki, főleg lányos filmeket, idővel azonban különböző témákat kezdett el boncolgatni köztük a Disney és a Dreamworks harcát az animációs filmek piacán vagy Roland Emmerich katasztrófafilmjeit tolta be a görbetükör elé. Lindsay egyébként egy pályázat során nyerte el a titulust az alábbi Pocahontas-bemutató videójával:
Végül pedig egy-két személyes kedvenc a Nostalgia Critic videóarchívumból, hogy megkönnyítsem az ismerkedést, persze értelemszerűen ez egy szigorúan szubjektív válogatás, így ha megtetszik nektek ez a rovat, akkor nyálazzátok át kedvetekre a teljes listát:
- Batman & Robin
- Street Fighter
- Mortal Kombat
- Mortal Kombat: Annihilation
- A Kid In King Arthur's Court
- Jingle All The Way
- Alone In The Dark
- The Wizard
- The Room
- Godzilla
- Labyrinth (Nostalgia Chick)
- Spice World (Nostalgia Chick)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése